Kosok 2020/2021 NB II. 5 forduló 2021.03.07. Beszámolóval frissítve.
Vasárnap a Szekerce csapatát láttuk vendégül a nemzeti rögbi szentélyben a BRC – ben. Mielőtt belekezdenék a beszámolóba megjegyzem, hogy ha nyerek a lottón elviszem a családot világot látni, aztán fogom a Kosokat és a Szekercét és elutazunk valami tengerpartra. Természetesen viszünk videóst is, hogy az itthon maradottak kérdéseire tudjunk válaszolni: milyen volt az idő, milyen volt a kaja stb. Mindezt azért írom, mert személy szerint annyi hasonlóságot látok a két csapat mentalitásában, hogy biztos jól éreznénk magunkat, tuti lenne verekedés, de aztán italoznánk tovább.
Ősszel nem a legjobb passzban voltak a Kosok, az akkori találkozó szorosnak indult, de megtalálta a Szekerce a rést a pajzson, és nagy pontkülönbséggel győztek. A Kosoknál téli időszak alapozással majd az edzések megkezdésével, új edzéstematikával indult, így készültünk a bajnokságra. Nagyon vártuk, hogy tudjuk tesztelni az eredményt.
17 fővel érkezett a Szekerce, a Kosok 15 fővel vonultak ki a pályára. Mindkét csapat legénységében voltak fiatalok, veteránok vegyesen.
A kezdőrúgás után egymásnak estek a csapatok, ha lettek volna nézők biztosan élvezték volna a küzdelmet. Mindkét csapat erőből próbálta áttörni az ellenfél védelmét. Ezek a kisérletek veszélyesek voltak, nagy területi előnyhöz juttatta a támadó csapatot, de egy egy labdaejtés, vagy les megtörte a támadók lendületét és a felálló védelem már visszaverte a támadást. Az első célt a Szekercének sikerült bevinni és a jutalomrúgást is értékesítették. Nem váratott magára a válasz, hamar jött az egyenlítés majd a további Szekerce célok. Ezek miatt az első félidő végére kicsit visszatért az őszi szezonban tapasztalt Kosok mentalitás. 7-19 volt az eredmény a Szekerce javára, ezzel mentek le a csapatok a félidőben. A második félidő első perceiben hoztuk a rossz formánkat, de megráztuk magunkat, köszönhető ez a remek egyéni teljesítményeknek, Pataki Samu, Beni, Bendi olyan áttöréseket mutatott be, ami után menni kellett és ez beindította a Kosokat. A Szekerce állta a sarat, de egyre többet hibáztak, és volt, hogy többet foglalkoztak egymás teljesítményével, mint a mérkőzéssel. Hatalmas lendület volt a Kosokban, mintha most kezdtük volna a meccset. Sorra vittük a célokat. A Szekerce rutinja azonban érvényesült, minden kis hibát kihasználtak és a legkisseb rést is megtalálva célra céllal válaszoltak. A második félidő vége előtt kb 15 perccel a Szekerce egyszerűen eldugta a labdát, kb 8 percig tolták a rövid rohamokat, ez alatt a labdát csak sejtettük, hogy hol van, de hozzá nem férhettünk. Véleményem szerint ez döntötte el a mérkőzést. Az a pár perc elegendő lett volna az egyenlítésre és lehet a győzelemre. 31 – 36 lett a végeredmény. A mérkőzés összképe hatalmas csatát mutatott, volt előre rúgással területszerzés, de a mezőnyjáték dominált mindkét csapatnál. Összességében sportszerűnek mondhatjuk a játékot, ha volt is magasfogás nem volt jellemző a szándékosság. Egy sárgát osztott ki a bíró.
Hatalmas gratuláció az összes játékosnak, komoly, kemény mérkőzés volt, mindkét csapat magán viseli az összecsapás nyomait.
A Kosoknál 3 játékos debütált bajnoki mérkőzésen, remekül állták a sarat, csak úgy, mint a többiek. Ahhoz képest, hogy a tolongásunkból alap emberek hiányoztak, sikerült MZ nek olyan összeállítást találni, ami oda tudott állni és sokszor meg is tudta tartani a labdát. A kinevezett játékosok igyekeztek megfelelni a feladatnak. Volt, aki már az első félidőben sérülés miatt jelentkezett, hogy cserét kér, de mivel erre nem volt lehetőség összeszorította a fogát és végig tolta a meccset.
Soha rosszabb mérkőzést!
Hajrá Kosok!
A mérkőzés képei elérhetőek ITT