Old Boys Rugby Hungary története

Patika (Kovács Attila) munkája nélkül ez a történet nem jöhetett volna létre, sem megélve, sem megírva. Kellett hozzá természetesen a sok – sok hazai és külföldi lelkes veterán. Ezek a történések mind-mind szolgálták a hazai rögbi élet fejlődését. Lehet könyvből mellőzni, de elvenni nem.

13151955_898367400289455_8463223946918234310_n.jpg

A történet azzal kezdődött, hogy a kétezres évek közepén újjáéledő battai második csapat, a Feketesereg rengeteg öreg játékost mozgósított. Herczeg Savó Józsi, alias Hüzsi kezdeményezésére újjáéledtek az évkezdő Március 15 Kupák, hol Battán, hol Érden. Itt találkoztak újra a régi nagy ellenfelek, a későbbi szervezők, Jack – Mihálovics Pál az Budapesti Exciles játékosa, elnöke, Boros Zoli a kecskemétiek vezéralakja, Csülök – Töröcsik Sándor – a Dél Alföld mozgató rugója, Novák Peti, aki az esztergomiakat képviselte. Az évkezdő játék mellett minden évben megemlékeztünk az első égi játékosról, Bratyóról, a Bratyó emlékmeccsen, melyet a volt Liget SE játékosai és Erdélyi Sanyika szerveztek. A hazai öregfiú élet vezér eseménye napjainkig a Március 15 Kupa maradt, de szerencsére kiegészült sok egyéb hazai szervezésű eseménnyel, mint az esztergomi Lecsó Fesztivál, Kőröstorok - Csörögjön a Csont Beach Rugby , Kecskeméti őszi játékok.

243448904_4776876815656638_1555089109560591261_n.jpg

237642933_2122395587898337_6287371527733478966_n.jpg

Első nemzetközi szereplésünkre 2009-ben került sor Prágában. Erre az eseményre formálódott „válogatottá” az a játékos társaság, aki a hazai tornák törzsgárdájának számított. Ahogy visszaemlékszem, a Google-on kezdtem elkeresgetni nemzetközi játék lehetőséget. Így találtam rá az Old Prague Ham néven nevezett cseh rögbi torna sorozatra, amelyet minden év tavaszán megrendeztek a cseh főváros melletti Ricany kisváros csodálatos fűvel borított pályáin. A nevezés során kellett nevet adni a csapatnak, ekkor jelent meg először a köztudatban a csapat neve, Old Boys Rugby Hungary. A név azt akarta sugallni, hogy nem egy klubcsapatról, hanem egy válogatásról van szó, aki az egész ország rögbiseit képviseli a nemzetközi események alkalmával. A név mellett persze szükségünk lett hirtelen egy logóra, mezre, egyenruhára. Ez a minimum követelmény egy tornán. Kitaláltuk, összeraktuk, megvettük, megcsináltuk. Az image-ünk kialakításában és egyen felszerelésünk design-jában Balla Misi nyomdász és grafikus segítsége nélkülözhetetlennek bizonyult. Az első csapat Batta, Budapest, Kecskemét játékosaiból állt, később csatlakozott Esztergom és ez a négyes alkotta a csapat gerincét az elkövetkező tíz egynéhány éven át. Az egész országot sajnos nem sikerült megmozgatnunk, annak ellenére, hogy hazai meccsinken Vác, Szeged, Szentes, Békéscsaba játékosai megjelentek, nem sikerült az országos bevonás, csak az első rögbi fellegvárak játékosai lettek visszatérő vendégek kirándulásaink alkalmával.
218283528_4888077941208772_1751997843467647760_n.jpg
Az első nemzetközi megmérettetés nagyon jól sikerült és inspirálóan hatott ránk. Olyan öregfiú csapatokkal találkozhattunk, játszhattunk, aki jóval magasabb osztályokban szerepeltek, sokkal magasabb szintű játékot képviseltek, mint egy hazai bajnokság. Megmérettettünk, de nem találtunk könnyűnek. Még ha vesztettünk is, akkor is tisztességesen helyt álltunk. Emlékszem a döbbent francia arcokra, amikor az AJC Perpignan csapatának gyorsan két célt vitt Bán Tibi. A dél-francia rögbi nagyhatalom persze nem hagyta magát könnyen, meg is hordtak minket utána rendesen. Sok európai első vonalas ország csapatával mérkőztünk meg, angol, skót, ír, francia, olasz csapatokkal. Ugyan zömében alulmaradtunk, de szégyenben soha. Veterán játékosként olyan ellenfelekkel játszhattunk, amilyenek aktív korunkban soha nem jöttek szembe velünk. Aztán az európaiak után volt szerencsénk a déli félteke ausztrál, új-zélandi, délafrikai és argentin játékosaihoz is. Nagyon sokat tanultunk ezekből a meccsekből, játékstílust, csapatjátékot, sportszerűséget.
87960466_2610317805761064_7112962297445744640_n.jpg
A veterán rögbi szabályai lehetővé teszik, hogy egy aktív rögbis sportember akár élethosszig hódolhasson kedvenc sportjának. Itt kicsit mások a szabályok, másképp kell játszani. Pl. Nincs tolás a tolongásban, nincs emelés bedobásnál, csak 22-n belül lehet rúgni a labdát, passz nélkül nem lehet csak 20 m-t futni. Aki sérült vagy idős, jelző nadrágot viselhet, mely lehetővé teszi 75 fölöttieknek is, hogy a pályára jöjjenek. Pl. a lila szín azt jelenti, hogy a játékoshoz nem érhetsz, nem állíthatod meg, nagy tisztelet számodra, hogy elfut melletted. Igaz csak max 5 m-t futhat így a bácsi. Sokszor megéltük ennek a taktikának az előnyeit, persze ellenünk, nekünk nem volt lilanadrágosunk. Pl. ha az ellenfél az 5m-esen belül büntetőt kapott, akkor a nyitó az öreg lilanadrágosnak passzolt, aki besétált a célterületre és méltóságteljesen leereszkedve letette a labdát.
Nemzetközi veterán történetünk következő fontos mérföld köve az EVRA – European Veteran Rugby Association megalakulása és a nemzetközi szövetségbe való belépésünk volt.
30171902_10214549780331389_8062482523458566827_o.jpg
2010 tavaszán jutott el hozzánk az az információ, hogy Marko Protega kezdeményezésére egy új európai öregfiúk szövetség alakul. Áprilisban Nagy Zsolt társaságában elutaztunk a szerbiai Pancevoba, ahol részt vettünk az EVRA első tornáján és beléptünk, mint Old Boys Rugby Hungary a szövetségbe. Itt ismerkedtünk meg az alapítóval, Markóval, aki a Jugoszláv rögbi válogatott tagja volt, majd lévén szerb és horvát szülők gyermeke, 1991-ben, a háború kitörésekor a németországi Heidelbergbe költözött és ott is élt. Ez a város lett az EVRA székhelye. Itt találkoztunk az elnökségi tagokkal, a portugál Jorge de Herédiával, aki 7-es válogatottként a Honkong Sevensen a legendás új-zélandi Loumu-val is ütközött, itt volt az olasz egykori legendás válogatott szélső Dr. Elio de Anna, akkor északolasz sportminiszterként dolgozott és támogatást hozott a nemzetközi szervezetnek, Mark Berrett, egy ír rögbis, aki a szerb utánpótlás edzője volt és jó néhány Pancevo és Partizán Beograd veterán is. Ezen a tornán játszottunk először az EVRA Selection játékosaként, Zsolti szerényen Európa válogatottnak hívta, majd még a későbbi fesztiválokon többször is volt lehetőségünk a zöld-fekete csíkos mezt magunkra ölteni.
281060538_5500899056587740_5247809708648016989_n.jpg
Ezen az eseményen sem maradhatott el a harmadik félidő, a veterán mérkőzésekre oly jellemző megvendégelése a vendégeknek, evés-ivás, mulatozás. A meccseket követő vacsorán a magyarok tiszteletére még az „Az a szép, az a szép …” kezdetű magyar nótát is eljátszották a zenészek.
Ettől fogva egyenes utunk vitt EVRA fesztiválokra, tornákra. Hol teljes csapattal, hol csak maroknyian, de szinte mindegyiken részt vettünk. Sőt, a másodikat, 2013-ban sikerült Magyarországra hoznunk. Ezt az eseményt az Esztergom csapata rendezhette meg 11 külföldi csapat részvételével. Sajnos a rendezőknek nem volt szerencséjük, abban az évben volt az utolsó nagy dunai árvíz, amely két héttel az EVRA fesztivál előtt tetőzött. Az esztergomiak a magyar rögbisek segítségével emberfeletti munkával takarították el az árvíz nyomait a pályákról és a létesítményből. Végül nem vallottunk szégyent, sikerült a tornát lebonyolítani, bár a nagy melegben gyorsan kikelt ártéri szúnyoghad csípései elől a mérkőzések szünetében nem volt menekvés.
202013987_4324446630910622_6477941297204956908_n.jpg
Ha már így belekerültünk a nemzetközi öregfiúk rögbi vérkeringésébe, felmerült bennünk, miért ne lehetne nálunk is egy torna. Budapest vonzó turisztikai célpont, hébe-hóba jöttek is csapatok, főleg a Budapesti Exciles vendégségébe, de mi ennél többet szerettünk volna. Megszerveztük az első Május 1 tornát, ahol a rögbi mellet a sör és a virsli kapott főszerepet. Steigerwald Alajos segítségével kibérelhettük a KFKI pályát és Alajos haláláig itt is rendeztük az eseményt, később leköltöztünk a Kohászra, ahová a Budapesti Kosok áttette székhelyét. Tanulva a külföldi tornákból vonzó rögbi és turisztikai programokkal csábítottuk hazánkba a külföldi rögbiseket. Az első tornát 2015-ben rendeztük és még négyszer egymás után. Hol több csapatos eseményként, hol kétheti sorozatként más-más ellenféllel, de megtartottuk, időközben át kereszteltük Budapest Beer and Sausage Tournament lett a neve. A torna bekerült az EVRA Series tournament ajánlási listájába, híre ment, jelentkeztek a külföldiek. Az első négycsapatos tornára 2016-ban került sor, a Morva Sasok, Udinei Kakasok és a Prágai Veteránok részvételével. 2018-ban már a Kohász pályán játszottunk a London Irish, Poland Veterans és az Odessa Old Boys ellen. Sajnos a szép sorozatnak a Covid helyzet kialakulása vetett véget. A 2020-ra jelentkezett csapatok lemondták vagy nekünk kellett lemondanunk az eseményt a vírushelyzet fokozódása miatt. 2022-ben azonban bepótoltunk mindent.
72585053_10218434339122931_8844774466463465472_n.jpg
Mielőtt megemlékeznék az idei év mozgalmas tavaszáról, fontosnak tartanék megemlékezni egy másik hagyományról, a válogatott meccseket megelőző öregfiúk előmérkőzésekről. Az EVRA elnökség javaslatára többször kezdeményeztük a Magyar Rögbi Szövetségnél, ha nemzetközi válogatott mérkőzést szervez, vegyen be minket a műsorba, mint felvezető esemény. Kérésünk nyitott fülekre talált, több alkalommal felléptünk a nemzeti csapat elött. Az első ilyen esemény még 2013-ban volt, amikor Magyarországon rendezte a FIRA a 2015-ös Angliai VB-t megelőző selejtezők nyitó mérkőzését, a Magyarország – Bulgária VB selejtezőt. Ezen alkalommal idelátogatott a szervezők nagykövete Lawrence Dallaglio – többszörös angol válogatott - és magával hozta a világkupát. És ezen a napon, mi szerény porban kúszó magyar veteránok, nemcsak egy előmérkőzésen mutathattuk meg magunkat a rögbi isteneinek, hanem magát a trófeát is megérinthettük, fényképezkedtünk a társaságában. Uramisten, micsoda nap volt! Ellenfelünk az EVRA Selection – Marko szervezte olasz és szerb-horvát csapat ugyan jobbnak bizonyult nálunk, de ez sem vette kedvünket el a harmadik félidőtől, amit egy „hírös” kecskeméti csárdában rendeztünk meg magunk és ellenfelünk mulattatására.
274688716_5139530849402192_9156900074686090072_n.jpg
A másik ilyen emlékezetes alkalom, válogatott mérkőzés előtti előmeccs a Kincsem Parkban zajlott 2019 őszén, amikor a Magyar Rögbi Szövetség megnyitotta a BRC-t. Erre az alkalomra sikerült szerveznünk ismét egy OBRH – EVRA Selection mérkőzést. A jeles alkalomra kaptunk nemzeti mezt, bár majd mindannyiunkon szétrepedt a húszévesekre varrt szövet, de büszkén feszítettünk benne. Herczeg Józsi ügyesen elintézte, hogy a felsorakozó öregfiúk tiszteletére megszólaljon a magyar és az európai himnusz. A mérkőzésen ugyan egy céllal alulmaradtunk ellenfelünktől, akinek gerincét a Partizan Beograd játékosai alkották, de büszkeségünk határtalan jókedvét ez sem tudta elvenni. Ebben a stadionban, mi voltunk először a füvön, a mi játékunk avatta a pályát.
Nagyon sok vendégcsapat jött hozzánk az elmúlt években csak úgy bejelentkezve. A legemlékezetesebb mérkőzést egy „világválogatott” ellen játszottuk 2016-ban. Ők voltak a Kwazulu Old Crocs. Az amerikai San Diego városban élő rögbisek szervezték, tagjaik közt angol, dél-afrikai, új-zélendi, argentin, ausztrál játékosokkal. Ráadásul egy igazi Wallaby-t is hoztak Dick Cocks személyében, aki a 70-es évek ausztrál válogatott tagja volt. Egyébként történelem tanárként dolgozott. Amikor bemutatkoztam neki, hogy Attila a nevem, ijedséget színlelve kérdezte Attila a Hun? Dick már sárga nadrágban játszott, de az előzőekben említett taktikával hozott nekünk pár célt. Talán életem legmeghatóbb pillanata volt, amit egy fénykép is megörökít, amikor a szervezőt, a 80 éves Bill-t pár percre társai beállították a csapatba és labdát vett a kezébe. Micsoda arcok voltak, sosem felejtjük el őket.
A Covid sajnos kényszer szünetet hozott számunkra, de mindent bepótolt a 2022-es rögbi tavasz. Ezen a tavaszon mindenki eljött Budapestre, aki 2020 óta szeretett volna. A nemzetközi szezont egy spanyol válogatott a Rugby Nomads – Esztergom – Old Boys Rugby Hungary tornával nyitottuk Esztergomban. A csapatot Fabio Giacometti, a Nagykovács Dragons alapítója, azóta társszervetőnk verbuválta. A spanyol srácok felkészültek voltak, az öltözőben a meccs után rögtön visszavarrták társuk leszakadt fülcimpáját. Jött utánuk két francia csapat, egy 40-es és egy 50-es korosztály, majd a tavaszt egy Tahiti öregfiúk társaság zárta, akik a világ másik végéről látogattak hozzánk. Igazi emberevők voltak, durva és alattomos játékkal, de sebaj, a harmadik félidőben összebarátkoztunk velük, majd egyszer ellátogatunk hozzájuk.
275568828_1062997277587835_4461783258944456893_n.jpg
Végére érve a krónikának jöjjön a csapat névsora, azoké, akik a csapat gerincét alkotják, sajnos többen közülük már az égi rögbipályákon játszanak:
Balla Mihály, Boros Zoltán, Borics Egon, Gallina Zsolt, Martinák István – Manci, néhai Makai Gábor – Maki , Répási János Répa – kecskeméti játékosok
Erdélyi Péter – Pepe, Mihalovics Pál – Jack, Kószó Bence – Benőke, Gacsal József, Kostyál Gábor, Kollarszky Roland – Rolcsika, Palma Nicola, Izbéki Csaba – Sikló, Fabio Giacometti, Haboczky Zsolt, Jánosi Attila - Rétság – Liget, Beac, Exciles budapesti játékosok
Novák Péter, Kádé Zoltán – Cápa, Hock István, Molnár János - Moles, Bőhm Balázs, Szabó Zoli, Szabó Miki, Juhász Pisti, Siroki Bandi és még Neuzer András is - esztergomi játékosok
Herczeg Savó Hüzsi József, Nagy Zsolt, Zsákai László - Cica, Tóth János, Becsei Tamás, Muskovics Mihály, Szabó László – Asszonyarcú, Vass Zoltán – Szőr, Csapó Norbi, Hunyadi Laci, Pénzes Feri, Tóth Gergő – Pferi, néhai Zalavári László – Zseboroszlán, néhai Horváth József – Kopasz, battai játékosok és az angliában élő Rafael Zoli - Rafi aki szintén Battán játszott.
Bányai Attila, Illés Miklós, Alkay Csaba, néhai Steigerwald Alajos - Sváb – Budapesti Kosok játékosok
Kump László – Kuplung, Ivánfi Gyuri – váci játékosok
Töröcsik Sándor – Csülök – szentesi játékvezető és játékos
és még sokan mások… Fabinyi András – Drás, Zsebe József Csöcs, Mátyás Alajos – Pufi, Kovács Csaba, Arnould Pavillet, Jeff az északír kanadai, Ugo Nobili, Tatsuro Kawai- Kicsi Rizs, Ryan Koleba – ukrán kanadai közlegény, Simon Dénes, néhai Veszteg Feri – alias Aljas Tróger, Turi Pali, Szundi Pista, Kiss Balázs,Pogi, Jean Christope Leclaire, John Zsigo … és még sokan mások.
Itt emlékezem meg néhai Kovács Csaba Istvánról, az öcsémről, aki a hazai mérkőzéseink segítője, pénzszedője, pólóárusa, 5 perces játékosa, birodalmi pályára lépegető, a legnagyobb magyar szájrögbis, 2020-ban költözött az örök rögbimezőre. Csaba a 90-es évektől a Battai Bulldogok játékosa, később kóros elhízása már nem tette lehetővé a játékot. Élete végéig lelkes rajongója és támogatója volt a sportnak.
Nem feledkezünk meg az egyetlen olyan veteránról, aki jelölő nadrágos korba ért. Erdélyi Sanyikáról van szó, aki a hazai veterán események elmaradhatatlan záró ceremóniájának a Dzsanga-Langának a mestere. A könyv egyéb részei mellett ebben a fejezetben is szót érdemel Sanyi lelkesedése, kitartása. Sokszor még ma is szívesen pályára lép, 5-10 percben 9-esként felvillantja régi fényét. Lelkes és támogató tagja csapatunknak.
Nemzetközi és hazai szerepkéseink fontos és emlékezetes mérföldkövei kronológiai sorrendben a legemlékezetesebb momentumokkal:
2009 –Old Prague Ham – az első kirándulás, játék a Catania szicíliai öregjeivel, elcsattanó pofonok és dilemmák, visszaüthetek egy 70 évest?
2010 – EVRA alapítás, Pancevo to
rna – előbb pálinka és sör a klubházban, majd játék a tűző napon.
2011 – Old Prague Ham mégegyszer – a tettes visszatér.. francia fogatlan pillérek csak annyit mondtak Majom Lajosnak : Tittiri-Tittiri, Lajos ugyanígy válaszolt.
2011- 1st Evra Tournament – Cascais Portugal – maroknyi csapat beállt az oroszokhoz, Savó 9-esnek, majd megszólalt oroszul, Prjama – Előre!
2012- Trieszt – EGOR 40 csapatos torna Steigerwald Alajos bulikapitánnyal, lerobbant buszunkkal 4 órát várakoztunk a szlovén autópályán, miközben Ali etetett itatott minket.
2012 – Fontanafredda – olasz helyi EVRA torna, erről az esztergomiak mesélhetnek…
2013 – EVRA Fesztivál Esztergom – az első hazai EVRA nagy rendezvény – A lila gatyás erőszakos orosz 9-es bácsit leüti egy portugál. Elege lett.
2013 Október 6 – idelátogat a világkupa – EB nyitó mérkőzés veterán előmeccsel. Itt mindenki játszani akart. Megtapogattuk a világkupát, sajnos az ellenfelet is csak tapogattuk, Ki is kaptunk.
2014 – Beauvais – a bajszos ember tornája- Les Independants Rugby, Hét mérkőzés, de csak 10 percesek, ne tudd meg, de hatodikak lettünk 12-ből, majd a buszunkat lestoppolta két büdös kurva. Akik aztán Le Csattintottak mindenkit.
2015 – London, Farnham – EVRA torna és VB nézés – Szégyen, de egyetlen meccset sem nyertünk meg, de megnéztük a New- Zealand-Argentina selejtezőt a Wemblyben.
2015 Január 11 – Kopasz Józsi elhagy minket
2015 Kilkardy Zingari – Skót-Francia vendégcsapat Budapesten – Majdnem megnyertük, de a harmadik félidőt mindenképp, amikor a Highland Clitch-ből ittuk a pálinkát és a skót whiskey-t.
2015 December – Vesztegh Feri elhagy minket
2016 – Reading Rhinos vendégjáték Budapesten – Megleptük egy győzelemmel az angolokat, ők meg egy magyar feliratos Rinocérosszal leptek meg minket.
2016 Udine torna – Szép város, jó játék, PFeri minden nyelven beszél, még kínaiul is megszólalt.
2016 Beer and Sausage Tournament Budapest 3 vendégcsapat – Moravian Eagles, Old Boys Praha és Udine Urogalli – az első nagy szervezés, kommunista dalokkal, a csehek nem örültek, az olaszok nem értették.
2016 Kwazulu Old Crocs vendégjáték Budapesten – 10 évvel idősebbek voltak, de eldugták a labdát, alig találtuk meg, majd Dick énekelt az Astoria aluljáróban, a video bejárta a világsajtót.
2017 - Siedlice, Poland EVRA Tournament – Sokan voltunk és fáztunk. Sok vodka fogyott.
2017 – Vendégjáték Bécsben – Vienna Celtic – Azt mondta az ellenfél 40 évese, látva, hogy mi 50 évesen hogy játszunk, még 10 évig nem hagyja abba a rögbit.
2017 – Szeptember – Zseboroszlán alias Zalavári Laci elhagy minket
2018 – Toulouse, Auterive – Francia torna – Egy vidéki kúriában laktunk, ahol megállt az idő a 09. században, bejártuk a dél francia vidéket, a csapat egyik fele meg a bordói lével ismerkedett meg közelebbről.
2018 - Beer and Sausage Tournament 3 vendégcsapat – Polish Veterans, London Irish, Odessa Veterans – Meleg nyári nap, másnapos londoni írek, kemény ukránok vagy oroszok. Elveszett az odesszai csapatkapitány, nélküle hajóztunk a Dunán.
2018 Steigerwald Alajos elhagyja a csapatot
2018 Szentes – Csülök 50 – Jól megünnepeltük a szülinapját!
2019 - Belluno – EVRA torna – Végig esett. Minden meccsen szarrá áztunk és csupa sarak voltunk. Kivéve Egon.
2020-2021 Covid szünet – csak hazai mérkőzések – Március 15 játék, Kecskemét Észak-Dél ellen, az egyetlen Covid alatt megrendezett torna. Elvertük a Partizan Beogradot végre.
2022 – Makai Gábor elhagy minket
2022 – hazai mérkőzések – Rugby Nomads Spain, Les Tamalous France, Les Z’arsouilles France, Tahiti Old Boys – Minden meccsen más játékosok, de mindig meglett a keret.
Köszönjük a munkát Patika!