A legjobb utánpótlás játékosok jutalmazása. 2020.
Őszintén meglepődtek utánpótlásunk legjobbjai, amikor december 18 –án, felkeresték őket, az edzéseket irányító Bányai Attila kopogtatott és volt akihez a szakmai munkáért felelős Máthé Zoltán is érkezett. A szülők természetesen tudtak a meglepetésről és büszkén fogadták a vendégeket.
A tervek szerint novemberben lett volna az összes „Kis-Kos” jelenlétében az átadás, de a járványügyi intézkedések sok más tervvel egyetemben ezt is meghiúsították.

Nehéz választani, mert lelkes rögbiért rajongó srácok járnak a „kicsik” edzésére. Mindig a felnőtt edzés előtt van az övék, és sokszor úgy kell leimádkozni a pályáról őket, nem szívesen veszik tudomásul, hogy vége az edzésnek.
Mégis kell jelölni, hogy a legjobbakat jutalmazzuk, a többiek elé pedig ezzel példát állítsunk, utat mutassunk.
Mindannyian szinte egyszerre kb. 1,5 éve kezdtek edzésre járni és azóta is lelkes edzéslátogatók, elkötelezettek, szorgalmasak és hűségesek a klubhoz. A srácoknak szól az elismerés, de köszönet ez a szülőknek is, hisz rendszeresen hordták – vitték a srácokat, nem volt probléma ősszel, amikor hol Tárnokon, hol a Kohászon kellett megjelenni, ez az elismerés nekik is szólt. Természetesen a szóbeli dicséret mellett több rögbihez – clubhoz köthető ajándék lett kiosztva, táskák – labdák és különböző felszerelések amik segítik majd a további munkát.
Bízva abban, hogy mielőbb találkozhatunk edzésen, ez úton is nagy köszönet az eddig nyújtott teljesítményért Horváth Dominiknak,

Dóry Johannának, Dóry Lizának,

Sisák Tündének és Sisák Lőrincnek.

Hajrá Kosok!
Szólj hozzá!