A régi BEAC alapozásokat megidézve a Gellért hegyet vettük célba szombat délelőtt. Azt hiszem, hogy senki nem vitatja, hogy Gacsal Józsinál kevesen ismerik jobban, hogy merre lehet a Gellért hegyen leghatásosabban megizzasztani a rögbiseket.

Így vezetésével, rövid megbeszélés és passzolgatás után nekivágtunk a hegynek.Mindenki saját tempóban nyomta, találkozási pontokon bevárták többiek a komótosabb játékosokat. Ismét igaz lett a régi észrevétel, mindig az utolsónak érkező pihen a legkevesebbet.

Sorra jöttek a meredek részek a lépcsős megoldások. Komoly teljesítmény volt feljutni a Citadellára a szoborhoz. Ott egy kis pihentető nyújtás következett, majd jött a második félidő. Le a Kőműves lépcsőig, ott egy kis elmélet, hogyan lehet ezt jól megcsinálni. Kemény menet volt felfutni az biztos.

Rövid szusszanás után jött az utolsó etap, ami nagyon komoly kihívás ilyen előzmények után, futás vissza a Citadellához. Komoly erőpróba volt de működött, megoldotta mindenki a feladatot. Nem volt összesen 6 kilométer, de az emelkedők és a lépcsők komoly nehezítést jelentenek.

. Fönt egy kis passzolgatással vezettük le a történteket, ami meg volt fűszerezve azzal, hogy elkapás előtt taps, ha elmarad, a bünti gugolás.

Rövid fotózkodás után egy Budapesti Kosok “suttogással” szereztünk közönséget magunknak.

Teljesen véletlen egybeesés, hogy éppen ma búcsúztatták Frankó Endre Főhadnagyot, az utolsó Pumát.

Forralt borozással és teával vártuk a Gripeneket, akik kicsit késve, de megérkeztek a tiszteletrepülésre.

Komoly edzés volt, férfimunka, így tovább!

Hajrá Kosok!