Budapesti Kosok – Honfoglalók 2021.03.13. BRC.

Fotó: KGBphoto

 Több fotó a mérkőzésről: ITT

160439815_205393494704913_6297361333526919071_o.jpg

Vak lenne a klub  vezetősége, ha nem látta volna a játékosok számának és összetételének problémáit.  Januárban projektcsapattá szerettünk volna alakulni a szegediek segítségével. Azt gondoltuk, ami két csapatnak jó, az jó a rögbinek, így mindenkinek. Mivel ezt két szezon között szerettük volna elindítani, a többi csapatnak is bele kellett egyeznie. A projketcsapat tervét többen elutasították, köztük a Honfoglalók is. Volt a témát érintő levelezésben hivatkozás, hogy mennyien vagyunk egy Facebook poszton edzés után, miért hivatkozunk létszámhiányra, Ha a veteránokat és az utánpótlást levesszük, akkor érthető volt a klub próbálkozása.

Szerettünk volna kölcsönjátékosokkal erősíteni, sajnos ez a próbálkozás még nem forrta ki magát, 03.13 –án a Kosok játékosai jelentek meg az öltözőben,  Horváth Ákos aki először játszott velünk bajnokin az utolsó pillanatban a legjobbkor kapta meg az engedélyt, kicsit izzadtunk, hogy megérkezzen, de pont az ellenőrzés végére jött meg az e-mail. Ekkor még az egyik játékos úton volt, érte is szorítottunk, hogy időben érkezzen, bemelegítésnél a BRC bejáratán volt a szemünk, de szerencsére időben megjött Beni. Így 14 en álltunk fel a kezdéshez. A 14 ből 4 játékos 45 fölötti veterán, és 4 olyan sérült, akik a csak a Kosok és a rögbi iránti szeretet miatt öltöztek át, szavunk nem lehetett volna, ha azt mondják, nem játszanak.

160452927_205392731371656_4033145650284754856_o.jpg

 

Kezdés után az első 20-30 percben mindent beletettünk, próbáltuk megoldani a létszámhiányt, ez alatt 3 célt kaptunk.  Honfoglalók résen voltak, nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat. Először fejben, majd fizikálisan is elfáradtunk. A Honfoglalók pedig kevés hibával, összehangoltan támadtak és megkezdődött a célzápor. Próbálkoztunk, mindenféle taktikát bevetettünk szerveztünk, de folyamatosan úgy tűnt mintha 5 fővel többen lennének, pedig csak nagyon jól helyezkedett az ellenfél. Figyeltek, és jól meglátták a réseket. A Honfoglalók dinamikusan tolták végig a mérkőzést, kihasználták cseréiket. Gratulálunk az eredményhez: 

Budapesti Kosok - Honfoglalók

0 - 112

 

 

 Elismerés a 14 játékosunknak, aki végig játszották ezt, az eredmény ellenére igen nehéz mérkőzést. Senki nem érzi úgy, hogy sétagalopp volt, megpróbáltunk célt vinni, minden irányból, de ezen a napon nem ment. Az, hogy végig próbáltuk a lehetetlent és kitartottunk hozzásegítette a csapatot ahhoz, hogy vesztes, de nem tönkre vert csapatként vonultunk az öltözőbe.

 

160898095_205393994704863_1189501662812694065_o.jpg

Gacsal Józsi segített a beszámoló összehozásában, hozzáteszem az ő megjegyzéseit is:

 

Pár embert vesztettünk a meccs napján különféle okokból, ami biztos nem javította a helyzetet.

A tapasztalt játékosokra, koruknál fogva, továbbra sem lehet számítani, amíg az oltásokat nem kapják meg.

 

A csapatot mindenképp dicséret illeti, mert kitartóan és végig küzdött, egy percre sem adtátok/adtuk fel. A fiúk egymásért játszottak és becsülettel odatették magukat.

A csapat erre a meccsre tud építeni. Megmutattuk, hogy nehéz helyzetben is tudunk csapatként viselkedni és nem omlunk össze, nincs pánik.

Most lesz két hetünk, gyakorolni és tanulni, felkészülni a következő mérkőzésre.

 

Az ellenfél néhány szép egyéni célt is szerzett, ami leginkább a fáradtságunkból  jött – ez igaz a mentális és a fizikai fáradtságunkra is. Mindkettő törvényszerű volt.

Az ellenfél néhány véletlen szabálytalanság ellenére alapvetően sportszerűen játszott, nem voltak rendszerszintű és visszatérő esetek.

 

A bírók jól tették a dolgukat, kívánni sem lehet jobb bírói csapatot :)

 

 160178522_205393141371615_6112430985799417511_o.jpg